A Fríz ló

Ha valaki akár fényképen, akár az életben egyszer meglátja ezt a fekete, hatalmas sörényű, dús bokaszőrű, élő "fodrászremeket", nem tud egyhamar szabadulni a látottak hatásától. A fríz ló oly mértékben különbözik a hétköznapok során megszokott félvér típusú lovaktól, hogy egyszeri látásra a fajta egyedei bármi mástól megkülönböztethetők. Éppen egyedisége, a más lovaktól való nagyfokú különbözősége az egyik oka divatjának. Ugyanakkor ez a dús szőrzet igen gondos ápolást igényel; aki nem tud naponta több órát a fríz lovának gondos ápolására fordítani, jobban teszi, ha csak képen nézegeti ezt a kényes állatot.

Történet

A fajta kialakulása egészen a Római Birodalom idejéig, Julius Caesar uralkodásáig nyúlik vissza. A Birodalom északi részén élő germán néptörzs, a frízek, a korabeli feljegyzések szerint olyan típusú lovakkal rendelkeztek, amelyek erősen különböztek a Birodalom többi részén elterjedt hidegvérű jellegű lovaktól. Ezek a korabeli régészeti leletek és ábrázolások alapján kb. 150 cm marmagasságú, magasan ívelt nyakú, magas járású lovak lehettek, amelyek azonban jelentősen különböztek a mai frízektől.

A tartomány viszontagságos történelme során a fajta jellege sokban változott, érték keleti génhatások, majd amikor a spanyolok a 80 éves háború során elfoglalták Hollandiát, a fríz lovakat spanyol és andalúziai lovakkal is keresztezték. Annak ellenére, hogy leginkább a spanyol fajtacsoportba tartozó lovakhoz hasonlít, azoktól mégis jelentősen különbözik. Hosszú időn keresztül harci lovaknak használták őket, majd a lovagi kor letűnésével kezdtek a feledésbe merülni.

Fennmaradásukat végül is a holland népies ügetőversenyek divatjának köszönhetik. A XVIII-XIX. században 325 méteres távolságú versenyeken futtatták őket. Kiváló ügetőképességüknek köszönhetően kapták a "Harttraber" elnevezést. Ennek ellenére a XX. század elejére csaknem teljesen kihalt, mivel az amerikai és orlov ügetővel végzett keresztezéseknek csaknem teljes mértékben áldozatul esett az eredeti típus. Noha már 1879 óta törzskönyvezik, 1913-ban már mindössze 2 fajtatiszta mén volt Fríziában, vagyis Hollandia északi részén. Ebből indult a fajta céltudatos tenyésztése és tulajdonságainak újbóli szervezett felépítése, s nem utolsósorban ennek köszönheti páratlan egyöntetűségét. A fajtában elismert egyedeket 1943 óta a hollandiai Dratchtenben a Het Friesh Paarden Stambookban (fríz méneskönyv) tartják nyilván. Függetlenül attól, hogy mely országban tenyésztik, szükséges a kapcsolat tartása a hollandiai anyaegyesülettel, mivel a származásban az első három ősi sorban rokonságot mutató egyedek nem párosíthatók egymással. Magyarországon eddig három tenyésztőegyesülete is alakult, a jövő kérdése még, hogy melyik fogja elnyerni a magyarországi fajtafenntartás jogát.

Megjelenés

A fríz lovat első benyomás alapján sokan a hidegvérűekkel rokonítják, de valójában egy tömeges, talán némileg a mi nóniuszunkhoz hasonlítható, nehéz melegvérű típust formáz. Feje egyenes profilvonalú, intelligenciát tükröző, szemei kifejezésteliek, üstöke dús, fülei viszonylag kicsik. Jellegzetessége a hosszú, erősen ívelt, esetenként terhelt nyak, amelyen hosszúszálú, dús hullámos sörény nő, amelynek hosszúsága sokszor a nyak torokélén is túlnő. Marja elmosódott, háta közepesnél valamivel hosszabb, lapockája izmos, kissé meredek, mellkasa dongás, közepesen mély. Fara elég terjedelmes, ideális esetben gömbölyű, ún. "dinnyefar". A lábak erősek, és a dús bokaszőrök miatt a valóságosnál is robosztusabbaknak látszanak. Ezeket a bokaszőröket, akárcsak a sörényt és a szintén dús farokszőröket, sohasem szabad levágni, mert ezek adják a fajta díszét. A standard szerinti marmagasság (bottal) 155 cm, a törzskönyvi előírás szerint a 2,5 éves tenyészménjelöltek nem lehetnek kisebbek 158, a kifejlett korú mének 160 cm-nél, a kancák pedig 150 cm-nél.

Színe kizárólag fekete, a fejen kisfokú tűzöttség, esetleg egy kis virág még elfogadható, a lábon viszont semmilyen jegy.

"Használat"

Használatát tekintve ma már szinte kizárólag hobbi célokra tenyésztik. Korábban a holland parasztoknak kiváló igáslova volt, de mára ez a hasznosítás gyakorlatilag megszűnt. A magas színvonalú hátas és fogatversenyeken a modern fajtákkal ma már nem versenyképes, de használata és divatja a különféle bemutatókon, barokk történelmi produkciókban teljesedik ki. Gondosan ápoltan történelmi ruhákba öltözve egy-egy bemutató szép színfoltja lehet. A hétköznapokban terepen, hétvégi szabadidő-lovaglásban vagy kocsiba fogva hűséges társ lehet. A munkában kitartó, nagy menőkedvű, akciós mozgású, de a bánásmódra rendkívül igényes. A fríz lovak igen érzékeny lelkű állatok, igénylik a gazdával való rendszeres kapcsolattartást, a fokozott gondoskodást, megsínylik a gyakori lovas- és tulajdonosváltozást.

Ápolás

A dús bokaszőrök ápolása különös gondoskodást igényel: a sáros karám vagy út után mindenképpen szükséges a lábak lemosása és szárazra törlése; a nedvesség hatására a bőr könnyen kipállik, és nehezen gyógyítható ekcéma lehet a következmény. Istállózásnál a hidegre nem nagyon érzékeny, de a megizzadt lovat megfelelően szárazra kell csutakolni és teljes száradásáig letakarni. Takarmányigénye megegyezik a hasonló testtömegű egyéb fajtájú lovakéval. A pataápolásra ugyancsak fokozott figyelmet kell fordítani, a pata terülésre hajlamos, kevésbé kemény szaruanyagú, ezért a rendszeres szakszerű patkolás szinte nélkülözhetetlen. Ára különlegességével és exkluzivitásával arányban áll, ennek ellenére állománya hazánkban is egyre növekszik és további elterjedésére számítani lehet.

Forrás: http://www.haziallat.hu/index.php?menu=cikk&cikkid=191